Part 7. ...Do You Believe Me?

Lehet,hogy az utolsó mondatot tényleg nem kellett volna? Austint ha fel dühítik, bármire képes. És félek, mi van ha Justinon fogja a dühét kitölteni? Nincs semmi garancia rá. Gondolat menetemet a csengő hangja zavarta meg, irány biosz óra. Az osztály terembe érve, megpillantottam Justint, amint a bandával beszélget. Austin egy szúrós pillantást vetett rám, amit az én lovagom észre is vett, és mellém sétált. Leültünk egymás mellé,majd Justin elkezdett faggatni:
- Mi folyik itt Sarah?- kérdezte Justin combom simogatása közben.
- Se..semmi!- dadogtam,mint egy hülye.
- Ne hazudj! Nekem legalábbis ne!- tekintete kereste az enyémet.
- Nem hazudok! Ha bármi lenne is elmondanám neked!- küldtem felé egy hamis,de ugyan akkor biztató mosolyt.
- Biztos?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Igen, biztos.- simítottam karjára.
Kb.10 perces késéssel megérkezett a tanár is, Mrs. Johnson. Az óra elég unalmas volt,hisz kit érdekel a sejtek összetétele? Egy-két ember bealudt, ami nem meglepő. Egész órán éreztem Austin tekintetét, szabályosan égette a bőrömet. Kicsengetés után a szekrényemhez siettem, de útközben valaki elkapta a karomat, és a fiú mosdóba húzott.
- Austin, mégis mit képzelsz? Ereszd el a karom! Nem hallod?!- förmedtem rá.
- Vegyél vissza! Addig nem engedlek el amíg el nem mondod, hogy mi van közted és Justin között! -arca egyenesen az aurámban volt.
- Ahogy már az előző szünetben is említettem, nincs hozzá közöd! Nem fogok neked elmondani semmit! Fogd fel,te nekem nem jelentesz semmit! -másztam bele én is a képébe.
- Csak ugyan?- kérdezte azzal a tipikus "rossz fiús"mosolyával, majd nekem esett. Életemben nem csókolt meg engem ilyen rosszul senki. Nyelve bejutást kért, amit nem engedtem. Ezt ő is észre vette, ezért bele harapott az ajkamba, aminek "köszönhetően"szét nyílt, így bekúszott. Szerencsére megzavarták a csókunkat, de aki megzavarta, az kevésbé volt szerencsés, és én sem voltam az. Justin állt ott, tátott szájjal. A szemében megvetést éreztem, és tudtam bármit próbálok tenni esélytelen lesz .Tudom, hogy nem hallgatna meg, ha mégis elmondanám neki, de ő nem hinné el, és megvetne, hogy:"Nem kellett sokáig várnia Austinnak,engem is felírhat a listájára." Szinte biztos vagyok abban,hogy ezt mondaná. De hát próba szerencse..kiszabadítottam magam Austin rabságából, és futni kezdtem az elég gyorsan sétáló Justin után, aki az útjában állt, azt ellökte. Mérhetetlen düh tombolhat most biztos benne. És ez mind az én hibám. Mikor már nagyjából beértem, utána kiabáltam két levegő vétel között:
- Justin! Had magyarázzam meg!- lihegtem, miközben elé álltam.
- Hallgatlak!- fonta össze maga előtt izmos karjait.
- Austin..- kezdetem bele, de amint körbe néztem, és láttam, hogy a fél suli minket néz, inkább Justint "elvonszoltam" máshová.- Szóval...- kezdtem bele még egyszer.- ...Austin berángatott a fiú WC-be, majd nekinyomott a falnak, és arról kérdezősködött, hogy mi van köztünk. Persze én semmit nem mondtam, ekkor erőszakosan megcsókolt. Hidd el! Sosem tudnék neked ártani!- próbáltam meggyőző lenni, de azt hiszem sikertelen voltam.
- Most komolyan?! Ennél hihetőbb mesét nem tudtál volna kitalálni?! Austint régóta ismerem! Lehet, hogy egy nőcsábász, de azért ilyet nem tesz egy lánnyal sem! Azt hittem szeretsz, de beláttam, tévedtem!
- Te tényleg nem hiszel nekem?- kérdeztem, miközben könnyeimmel küszködtem.
- Hogy meggyőzzelek róla: NEM!- mondta kegyetlenül, majd otthagyott.
Sírva kuporodtam a falhoz, majd fejemet térdemre hajtottam. Ott sírtam egészen a szünet végéig, majd kisírt szemekkel matekórára siettem. Leültem Justin mellé. Éreztem a köztünk lévő feszültséget, a kegyetlen megvetést, utálatot. Félszemmel néha rám pillantott, és olyankor arra a mondatra vártam, hogy: "Sajnálom, hogy nem hittem neked! Szeretlek!", de ez csak hiú ábrándok kergetése volt. Matek órán semmire sem figyeltem. Egész végig azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám bebizonyítani Justinnak, hogy igazam van.
Egy hosszadalmas tanítási napon vagyok túl. Még mindig magam alatt vagyok. Hazafelé betettem a fülest a fülembe, és bekapcsoltam Miley-tól a Wrecking Ball-t.
Hazaértem, majd ledobtam magam a kanapéra. Megint csak sírni kezdtem. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?! Miért velem történik mindez?  
Mikor már eleget sírtam, órámra tekintettem, ami 15:34-et mutatott. Felpattantam, majd utam Justinhoz vezetett.
Az ajtó előtt megálltam, majd mély levegőt vettem, és újra átgondoltam, mit fogok tenni: Elfogom vele hitetni - nem tudom, hogy hogyan -, hogy szeretem, és tényleg nem én kezdeményeztem azt az irtó rossz csókot.
Csengettem, majd pár másodperc múlva ajtót is nyitott Justin. Mielőtt belekezdtem volna a mondandómba, nem tudtam megszólalni, így improvizáltam, és megcsókoltam...Megcsókoltam. Nagyon nagy meglepetésemre vissza csókolt, és derekamnál átkarolt. 
Mikor elváltunk, mélyen a szemébe néztem.
- Most már hiszel nekem?

Sziasztok! :) Először is: Sajnálom, hogy nem hoztam részt a múlthéten, de sajnos nem volt ihletem. :s És tudom, hogy az sem szép tőlem, hogy két hét után ilyen rövid résszel jelentkezem. :| Szeretném megköszönni az előző részhez a komikat, és a pipákat! :)♥ És szintén megszeretném köszönni az egyik legjobb Belieber barátnőmnek, hogy segített a rész megírásában!:)♥ Remélem azért 2-3 komit összehoztok majd! :) Puszi.xx